2016. november 4., péntek

4.évad 1.rész - "Van miről beszélni"

Hű, de régen írtam már ide. Hiányzott. 
Nos, félretéve az érzelgős dumát, örömmel jelentem be, hogy belekezdek a New Home 4.évadának. Remélem tetszeni fog nektek! 
Ha lesz érdeklődés a történetre és a folytatára, akkor nagyon szívesen folytatom!
Kellemes olvasást mindenkinek!

 Csípős, hideg őszi este a mai. Lábam alatt összezörrennek az elfagyott levelek, minden egyes levegővételemet látom a levegőben. Kezemet a kabátom zsebébe mélyesztem. Milyen gyorsan múlik az idő. Még világos volt mikor elindultam, most pedig már csak a Hold és az utcai lámpák nyújtanak fényt (na meg a lakásokból kiszűrődő fények).
Egy éve, hogy ez az egész megtörtént, egy éve, hogy mindennek vége. Egy éve, hogy Will, Carter, James és a fiúk elmentek. Egy éve, hogy megkaptam az üzenetet, miszerint Jamesék eddig tisztázatlan okok miatt autó balesetet szenvedtek. Csak segíteni akartak.
Nem maradt hátra más, csak a sírjuk, amire hozhatok gyertyát és virágot, na meg a hangok, amik azóta is a fejemben gomolyognak.
Meggyújtom a gyertyát, majd Will sírjára helyezem. Aztán anya sírjához is odalépek. És a többiekéhez is.
- Nekem is itt kellene lennem- motyogom.
- Azzal nem javítasz a dolgokon- lép mellém Robin.
- Követtél?
- Nem, tudod, ő az én anyám is.
- Bocs, csak.. tudod, mostanában nem igazán úgy mennek a dolgok, mint ahogyan azt én gondoltam, hogy fognak. Azt hittem, hogy..
- Justin mindent elmesélt.
- Mindent? Hogyhogy, mindent?
- Tudok a rémálmaidról, tudok a képzelgéseidről, tudok a pszichológusról. Mindenről tudok. Attól, hogy meg akartad velem szakítani a kapcsolatot, még mindig hallok felőled.
- Sajnálom, én azt hittem..
- Lana ebből az egész hülye családból csak te, én és Ashley maradtunk.
- Tudom Robin. Nem lehetne, hogy ezt máshol beszéljük meg?
- Jól van. Nincs messze a kocsim.
Pár perc erejéig állunk még a sír előtt, majd a kocsihoz indulunk a kocsihoz.
- Úgy érzem, van miről beszélnünk- mondja Robin, mikor beszáll a kocsiba.

- Robin megmondtam, hogy legkésőbb legyél itthon nyol.. Szentég Lana!- June kiejti a kezéből a sütis tálcát, majd felém rohan.- Olyan jó újra látni!
- Téged is- mondom, majd megölelem.
- Ülj csak le- tessékel beljebb, majd mindhárman leülünk a konyhaasztalhoz.- Látogatónk van!- kiáltja el magát June, majd Ryan és Jaden rohantak le a lépcsőn.
- Uramisten!- sikkantott fel Jade.
- Hívj csak Lanának- vontam vállat.
- Annyira hiányoztál!- szorongat meg Jade, majd Ryan is.
- Jó újra látni- mondja mosolyogva Ryan.
- Hiányoztatok- mondom halkan.
- Miért nem hívtál? Mi volt veled? Jól vagy?- Jaden lehuppan a konyhaasztalra, majd lóbálni kezdi a lábait.
- Találkoztatok?- pillant felém Robin.- Te és..
- Nem- rázom meg a fejem.- Nem láttam azóta.
- Hát, én láttam. És nem fest valami jól. 
- Rohadtul nem érdekel Lautner.
- Nem kerülheted őt örökké.
- Ó, dehogynem- mondom.- Justin és én el akarunk költözni.
- Hogy mi?- kiáltanak fel a lányok.
- Nem mehetsz el és hagyhatsz minket csak úgy itt- mondja Jaden.
- Sajnálom.
- Mi is megyünk- mondja Robin.
- Tessék?
- Elköltöztök. Rendben. De mi is megyünk.
- Robin ennek semmi..
- Már eldöntöttem- mordul rám.- Nem változtathatod meg a döntésem.
- Jól van, ha te ezt akarod.
- Maximálisan- bólint egyetértően Robin.
- És mégis megtudhatnám, hogy hova megyünk?- fonja össze karját June.
- Atlantába.
- Atlantába? Én, én, én azt hittem Britannián belül költözünk, nem pedig az Egyesült Államokba!
- June jobb, ha lenyugszol- mondja Robin.
- Nem dönthet helyettünk!
- Hé, még mindig itt vagyok!- mondom.
- Kurvára leszarom! Nem fogod tönkretenni az életünket.
- Jól van, én nem is akartam.
- Hát persze, hogy nem!
- Nem tehetek róla! Nem tehetek semmiről! Nem én kértem ezt az egészet! Érted?
- Sajnálom, Lana..
- Jobb, ha most megyek.
- Hazaviszlek- lép mellém Robin.
- Nem. Nem kell- rázom meg a fejem.
Hát, tényleg volt miről beszélni....

2015. július 17., péntek

3.évad 8.rész - "Győztes akarsz lenni?"

 2 és fél hosszú év. Ennyi az amit én ezen a blogon dolgoztam.
Rengeteg ember. Ennyi azok száma, akik támogattak.
1. A befejezés.
Kedves olvasóim! 
Talán ma szólok hozzátok utoljára.
A New Home történetét ezzel a rövid résszel szerettem volna lezárni. 
Lehet, hogy folytatni fogom, lehet, hogy nem, de nem tűnök el teljesen, hiszen még rengeteg lehetőség áll előttem.
Egyenlőre annyit tudok, hogy jelenleg pihentetem a sztorit, adtam neki egy befejezést, hátha nem folytatnám.
Meg szeretném nektek köszönni a kitartást és a rengeteg türelmet.
Nagyon szeretlek titeket kedves Homerek!
Tudnotok kell:
Ez nem egy búcsú, ami örökké szó.
Ez egy fejezet lezárása, amit már rég meg akartam tenni, de nem mertem.
Most rávettem magam.
Köszönöm nektek ezt a 2 és fél évet.
Talán a legszebb 2 és fél évem volt ez.
Mindent köszönök.
Tényleg.
Jó olvasást itt.
Utoljára.
- Drake! Nash!
Torkom szakadtából  kiabáltam, de mi van ha senki sem hallotta?
Tehetetlenségemben lehuppantam a földre és sírtam.
A féltestvérem akit alig ismertem meghalt. Egy ember a sok közül aki segíteni akart nekem és végül mégis ő járt rosszul. Egy újabb ember, aki Lautner bandája miatt halt meg.
Will, anya vigyázni fog rád odafent.
- Macfox!
- Drake?
- Merre vagy?
- Öhm.. nem tudom-logikus válasz mondhatom...
- Mi történt?- rohant felém Drake. Mikor közelebb ért hozzám azonnal mögém pillantott, majd szorosan magához ölelt.
- Jared volt az. Nem hagyhattam ott vele- teljesen magam alatt voltam. Minden elismerésem Drake-é.
- Nyugodj meg.
- Drake, Will meghalt a szemem láttára és semmit nem tudtam tenni!
Teljes önkívületi állapotba kerültem. Kiabáltam, sírtam.. Nekem ez túl sok..
- Drake?
- Jack jó hogy jössz-lépett el mellőlem Drake.- Vidd el innen. Nem kell, hogy ezt lássa.
- Mi történt?
- Will meghalt.
- És mégis hova vigyem?
- Nem Willre gondoltam, hanem Macfoxra.
- Az más.
- Hallok ám!-kiáltottam oda.
- Menjünk innen-támogatott fel a földről Jack.
Folyamatosan foszlányok jelentek meg előttem Will halálával kapcsolatban. Én csak álltam ott. Nem tehettem semmit.  Aztán eszembe jutott az álmom. Mi van, ha valóra válik? Mi van, ha mindaz amit láttam valós volt és mindenkit elveszítek akit szerettem és aki számított?
Szipogva lépkedtem Jack után az üres utcán.
Éreztem, hogy közeledünk a tér felé. A hangmoraj hangosabbá és intenzívebbé vált.
Üvöltések, lövések hangja töltötte be a teret.
- Mire számítsak Jack?-pillantottam fel rá.
- A legrosszabbra-sütötte le a szemét.
Egy pillanatig nem tudtam tovább menni. A lábaim a földbe gyökerezte. Nem álltam készen a látványra. Túlságosan féltem attól, hogy valósággá válik a rémálmom.
Aztán rohanó lépteket hallottam meg a hátam mögül.
Megfordultam és Robin állt előttem. Semmit nem kellett neki mondanom, ahogy neki sem. Szavak nélkül megöleltük egymást, majd hosszas ideig mélyen bámultuk egymás szemét. Egyszerűbb volt, mint beszélni.
- Megtaláltuk Alexet a közelben. Halott. Ahogy Jamesék is. Autós üldözésbe kerültek nemrég. Belehajtottak a folyóba-mondta.
- Will meghalt-mondtam.
Robin visszapillantott rám. Az ő féltestvére is volt. És meghatotta a dolog.
- Hol van Justin?-kérdeztem.
- Azt mondta utánam jön. Gyere velem, megkeressük-mondta Robin, majd karon ragadott és elvitt Justinhoz.
- Magasról teszek arra, hogy hol láttátok Jaredet! Nekem Macfox kell! Most!-hallottam meg Justin, jelenleg nem kedves hangját.
- Justin-mondtam halkan.
- Macfox-fordult felém.
- Kerestél.
- Persze, hogy kerestelek-húzott magához.
- Justin. Nagyon szeretlek.
- Én is.
- Bármi is történne..
- Semmi nem fog történni-nézett mélyen a szemembe. Szeretnék hinni neki. De tudom, hogy ez nem így lesz. Túl rossz előérzetem van.
Szó nélkül biccentettem, majd közelebb léptem hozzá, lábujjhegyre emelkedtem, majd megcsókolt.
- Mennem kell-mondta. Egy utolsó ölelés, majd el is indult.
- Megkeresem apát-mondtam. Robin biccentett, majd ő is elindult Justin után.
Egyedül maradtam. Én és a gondolataim. Én és a félelmeim. Én és én.
Mi van, ha utoljára láttam Justint?
Mi van, ha valamelyikünkkel történik valami?
Ha valaki erősebb lesz egyikünknél?
Magányosan lépkedtem a házak között Adamet keresve.
Mikor az utca végén egy sötét fekete alakot pillantottam meg kétségbeestem.
Ez nem Adam.
- Jared?-kiabáltam.
- Eltaláltad-mondta.
Pillanatok alatt futásnak eredtem.
- Macfox nem tanítottak meg arra, hogy megfutamodni nem szép dolog?-ordított utánam, majd őrült lövöldözésbe kezdett.
Az egyik lövése eltalálta az oldalamat. Mély levegőket véve futottam tovább és csak arra gondoltam, hogy nem szabadna pánikba esnem.
Próbáltam azokra a pillanatokra gondolni, amiket Justinnal töltöttem.
Arra a kevésnek tűnő időre.
Amiért mindenemet odaadnám, hogy újra átélhessem.
Az egyik sarkon megálltam, majd levegőért kapkodva dőltem le a földre. Kezemmel pedig végig az oldalamat tartottam.
Nem vettem észre azt, hogy Jared közeledik, csakis akkor amikor már késő volt.
- Mégis mi lesz neked ettől jobb?-kérdeztem könnyeimmel küszködve.
- Végre az nyer akinek kell-mondta, majd hajamnál fogva felhúzott a földről.
- És akkor véget ér ez az egész őrültség? Végre?
- Ezt sosem tudhatod Drágám.
- Ne nevezz így-morogtam, majd a zsebemben kezdtem kutatni a fegyverem után.
- Ezt keresed?-mutatott a kezében lévő fegyverre. Egy aprót biccentettem.- Ha ezzel öllek meg mindenki azt hiszi majd, hogy gyáva voltál és végeztél saját magaddal mielőtt más végezhetett volna veled.
- Senki nem fogja elhinni-rázom meg fejem, majd lassan futásnak indulok.
Mennyire őrültség sérülten felmászni egy építkezési terület közepén lőve darura?
Hatalmas.
De megtettem.
Jarednek sem kellett sokkal több, utánam mászott, majd a daruszélére kezdett szorítani.
- Szóval győztes akarsz lenni, igaz?- kérdezi összehúzott szemekkel Jared közben egyre hátrébb szorít.
- Legyünk megosztott első helyen.- mondom, majd megragadom a pólóját és levetem magam a daruról.
 Jared a levegőben maga alá gyűrt, hogy én zuhanjak nagyobbat, de én nem engedtem el, küzdöttem és sikerült kikecmeregnem alóla.
Aztán annyira emlékszem, hogy a fejem lüktetni kezd és Justin rohan felém Robinnal együtt.

- Anya, te meg mit keresel itt?-kérdezem.
- Téged kereslek.
- Miért? Mi történt?-néztem rá pánikba esetten.
- Kómában vagy. Azért látsz engem.
- Annyira hiányzol.
- Te is nekem, de ha úgy akarod nem sokára találkozhatsz velem, Willel és a többiekkel.
-  Anya, meg fogok halni?
- Meglátjuk kislányom. Tudd, hogy Justin és Robin itt vannak veled.
- Nem akarom elhagyni őket! Anya! Anya!-kiabáltam, de már nem hallotta.
Tényleg meghaltam?


2015. június 23., kedd

Most már felesleges...



Talán én rontottam el. Nem tudom pontosan.
Ha van egy kis időd szánj erre időt és olvasd el.
Nem tudjátok el hinni hány álmatlan éjszakám volt már a blog sorsa miatt.
Mostanra kiforrt egy szörnyű vélemény  a fejemben. A blog elvesztette azt, ami régen megvolt neki.
Az érdeklődés, a lelkesedés a blog iránt eltűnt. Nem az én részemről.
Voltak mély pontjaim, de sikerült belőlük kimásznom. Mert azt hittem lehet olyan ,mint régen.
Most már feleslegesen ülök egy hónapot azon, hogy megírjak egy részt.
Most már feleslegesen várom a kedves kommenteket.
Most már feleslegesen keresem azt a csoportot, akit érdekelne a blog.
Most már feleslegesen írok…

2015. május 17., vasárnap

3.Évad 7.Epizód : "Holnapután." (The Big Fight nyitó rész)

 Heyho mindenki! 
Igen tudom már megint rengeteg idő múlt el a legutolsó rész óta. De próbáltam a legjobb formámat hozni. Kész lett egy új trailer (amit már megtekinthettek Youtubeon)!
Szerintem elég eseménydús lett a The Big Fight nyitó része, remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást!
Vigyázzatok magatokra , a Facebook csoportban majd jelentkezem!
Ölelés; Csenge.
Apropó a részben találhatón egy rejtett mondat, ami elővetíti a Big Fight kimenetelét.


A reggeli összerezzenés után persze átbeszéltük higgadtan a dolgokat. A Phoenixi csapat mindenbe benn vagy pont ahogy a San Diegoiak is. Stacy és én valószínűleg már nem leszünk jóban, de nem is azért vagyunk itt, hogy barátkozzunk. Nem az én súlycsoportom. Én festett szőke ő pedig szerintem nem az. Ez van. A fejembe az időjárás ellenére egy fekete sapkát húztam és egy ugyan ilyen színű bőrdzsekit vettem fel.
Justin lép mellém.
- Theo és Ansel edzeni akar.- mondta.
- Jól van. Ez ránk mi hatással van?
- Nekünk is kellene.
- Persze, hogy kellene.- értek egyet.
- Kerüld azt a csajt. Ember majdnem rosszat mondtam.-nevet fel.
- De legalább te is látod, amit én.-veregetem hátba.
- Hé, itt van Parks!- ordítja Jack. Justinnal összenézünk. Szerintem egyre gondoltunk, mert mind a ketten az ajtóhoz rohantunk. Robin akart ki menni.
- Vissza Verrecas.- rázom meg a fejem.- Nem játszunk hősszerelmest.
- Macfox. Bieber. El az ajtótól.- mondja idegesen.
- Menj vissza a szobádba.- mondja Justin.
- Álljatok el az utamból.- néz ránk Robin idegesebben.
- Ne szórakozz! Menj vissza!- erősködök.
- Macfox hatalmas balhét csapok, ha nem mentek el innen.
- Mit akarsz?- kérdezem.
- Beszélni vele.
- Nem lehet.- mondja Justin.
- Azt majd én eldöntöm.
- Nem egészen Verrecas.
- Tűnjetek innen.- lök mind a kettőnket félre. Hatalmasat estünk a földre. Vagyis Justin, mert én rá estem.
- Biztos, hogy beszéltek.- mondom. Justin biccent.
- Lautner is csapatot gyűjt. Tőlünk.
- Ez nem fair!- állok fel aztán felhúzom őt is. Justin kilép az ajtón. Aztán én is.
- Verrecas ne csinálj hülyeséget.- mondom.
- Miért választanám az esélyteleneket?- kérdezi cinikusan.
- Igen én is ezt kérdezem. Miért választanád Lautneréket?-kérdezi Justin.
- Na ne röhögtess Bieber.- neveti el magát June.
- Maradj csöndben te kis..- mondom aztán inkább elhallgatok.
- Macfox kussolj-mondja June.
- Menjetek innen- legyintek.- Mind a ketten.
Én és Justin visszamegyünk a házba. A többiek kérdőn néznek ránk.
- Elment- mondom.
- Idióta!-kiáltja el magát Nash aztán hatalmas ütést mér az egyik állólámpára.
- Nyugalom. Ez csak egy ember- hangsúlyozom ki az egy szót.
- Nálunk az is sok- mondja Drake.
- Nem érdekel. Elegen vagyunk.
Mindenki a nappaliba megy.
- Ma kiképzést tartunk- mondja Justin. Mindenki biccent.- Úgy értem most! Lusta banda!-röhögte el magát kínjában. Mindenki felpattan a kanapéról.- Hat kör az itteni körzetben.- mondja.
- Ezt te sem gondoltad komolyan.- mondja Will.
- Dehogynem.- biccent. Én csak elnevetem magam.- Rád is vonatkozik Macfox. Sőt te velem jössz.- kacsint.
- Abból nem futás lesz.- mondja Jack, mire én hatalmasat sóztam a tarkójára.- Hé!- röhögte el magát.
- Menj futni.- pillantok rá komoran.
- Megyek.
Egy kész örökké valóságig tartott amíg körbefutottuk a környéket. Hatszor. Én Justin mellet nem nagyon tudtam megpihenni, de talán nem is volt nagy probléma. Közös fülhallgatóval lehetetlen külön ütemben futni ez már biztos. Pozitívum, hogy talán elnőttem az asztmám. A többiek kifulladva dőltek a kanapéra a lakásban.
- Még mindig ugyan olyan pontosan célzol mint régen?- kérdezte Jus.
- Igen, szerintem. Vagyis azt hiszem- biccentettem. Nem lehettem túl meggyőző.
- Megnézzük- nyomott a kezembe egy pisztolyt.- Emberek, gyertek ki.
Mindannyian kisétáltunk egy egész csendes és zajtalan helyre ahol aztán nyugodtan puffogtathatok, mert a kutya nem hallja. Justin egy nagyobb fa lapra céltáblát festett.
- Találd el a közepét.- mondta. Nem álltam akkor még túl messze a táblától, ezért beletaláltam.- Állj most két méterrel hátrébb.
Megint eltaláltam. Még egy méterrel hátrébb állok. Itt is eltalálom. Ezt sokszor eljátszottuk. A végén már nem is hallottam igazán Justin hangját.
- Erről van szó- mondta Justin mikor visszasétáltam mellé.Egy halvány mosoly kíséretében vállat vontam.- Na amennyiben ezt bárki meg tudja ismételni elmehet.
A többiek próbálkoztak eltalálni a táblát (több kevesebb sikerrel).
- Gilinsky tartsd feljebb azt a fegyvert.- hallottam meg egy eléggé ismerős, azonban nem kellemes hangot.
- Menj innen Caylen- morogtam.
- Segíteni jöttem.- mondja.
- Nem kell a segítséged.
- Neked nem kell. Másnak igen- mutat Jackre és a többiekre.
- Caylen, ha Macfox azt mondja menj, akkor menj- lépett mellém Drake.
- Mit vétettem ellened?- tárta szét a karjait Jc.
- Tudod te azt nagyon jól- motyogtam. Jc biccent.- Maradj- mondom.
- Verrecas nálunk volt.- mondja.
- Tudjuk. Parks elvitte.- biccent Justin. Caylen felnevet.
- Nem vitte el. Verrecas csak körbenéz Lautneréknél.
- Honnan tudod?- néztem rá furcsállóan.
- Olvasok a gondolataiban! Szerinted honnan? Beszéltem vele!
- Nyugodj le ember!- morog Drake.
- Ne üsd bele mások dolgába az orrod. Grier, ugyebár?
Drake biccent.
- Mi a franc van veled? - nézett furcsállva Justin Caylenre.
- Nincs semmi. Na folytassátok amit csináltatok- lépett odébb Jc.
- Nagyon furcsa - suttogtam Justinnak ő pedig csak bólintott.
- Ne veszd szem elől- mondta.
- Oké.
A fiúk egész nap edzettek, majd mikor már sötétedni kezdett visszamentünk Drake házához. Ashley eddig Nashsel volt aki a lövésem miatt még pihenőn volt, de azt mondta segíteni fog.
- Szia - léptem be Nashhez.
- Szia.
- Hogy vagy?
- Jól. Vagyis. Jobban.
- Ennek örülök. - mosolyodtam el.- Még egyszer is ne haragudj.
- El volt borulva az agyam. Jól cselekedtél. Nem tudom miket mondtam aznap, de az nem én voltam.
- Senki nem okol azért amiket mondtál.
- Nagyon aranyos a húgod.
- Igen- biccentettem mosolyogva.- Köszönöm, hogy vigyáztál rá.
- Örömmel- mondta.
- Megyek megnézem- mondtam, majd kimentem a szobából egyenesen fel az emeletre. Halkan benyitottam az egyik szobába. Az ágyon Justin és Ashley feküdtek.
- És akkor boldogan éltek amíg meg nem haltak- csukta be Justin a kezében lévő könyvet.
- Még egyszer- mondta Ashley.
- Késő van. Aludnod kell- mondtam.
- Lana!- rohand oda hozzám Ashley.
- Szia Törpilla- öleltem magamhoz aztán egy puszit nyomtam a homlokára.
- Én is kérek - ölelt át a hátam mögül Justin.
- Állj be a sorba.- mosolyogtam.- Ashley tényleg ideje aludni.
- Valaki itt marad velem? - nézett fel rám hatalmas szemeivel.
- Ki maradjon?- kérdeztem vissza.
- Justin - motyogta halkan. Justinra pillantottam, aki mosolyogva nézte Ashleyt.
- Itt maradok hercegnő- biccentett.
- Jó éjt- nyomtam egy puszit Ashley homlokára, majd Justinra mosolyogtam és kimentem a szobából. Bementem egy másik szobába, ahol éppen Caylen kutatott valami után a sötétben.
- Mit keresel?- kérdeztem és ezzel párhuzamosan felkapcsoltam a villanyt.
- Semmit- pördült meg.
- Ha jól tudom ez Reynolds szobája. Mit akarsz itt?
- Csak körbenéztem.
- Gyanús vagy nekem. Mi van a kezedben?
- Semmit.
- Caylen emeld fel mind a két kezed!- utasítottam.
- Jól van- sóhajtott, majd felemelte az égbe a kezét. Egy zacskó volt a keze közt.
- Miért nem vagyok meglepődve- motyogtam.- Mi az?
- Macfox nem gondolod, hogy túl paranoiás vagy?
- Nem. Mi van a zacskóban?
- Te ezt úgysem érted.
- Túl hülyének nézel engem.
- Csodálkozol?
- Caylen azonnal mondd el mi van a zacskóban!- kiáltottam rá, és egy fegyvert szegeztem rá.
- Csigavér. Szóval, ha ennyire érdekel. Nos, biztos vagyok benne, hogy láttad a legfiatalabb Griert a tévében pár nappal ezelőtt-biccentettem.- Ez a szer- emelte fel a kezében lévő zacskót- volt annak az okozója.
- És mit akarsz azzal?
- Reynolds fejlesztette ki. Azt mondta keressek alanyokat. Találtam egyet- lépett közelebb hozzám.
- Caylen hátrálj- húztam fel a pisztolyt.
- Ugyan miért tenném?
- Tudom mit akarsz. Nem fog összejönni.
- Szerintem egyenlőre erősebb vagyok nálad- mondta, aztán ledobta a kezében lévő zacskót.- Tedd azt le- mutatott a kezemben lévő pisztolyra.- Nálam is van hidd el.
- Miért tenném le?
- Jobban jársz- rántotta elő ő is fegyverét.- Kellemetlen, ha fordul a kocka. Tedd le.
Lassan lehajoltam, majd letettem magam elé a fekete fegyvert.
- Messzebb- utasított.
Elrúgtam mellőlem a pisztolyt.
- Jó kislány.
- És most mit tervezel?
- Ha annyira okos vagy Macfox találd ki.
- Nem fogok találd kit játszani. Szóval? Mire készülsz? Engem is beetetsz azzal a cuccal?
- Pontosan- kacsintott, majd egy lépéssel földre tepert.
- Mit akarsz ezzel elérni?- próbáltam levakarni magamról Caylent.
- Állj át Lautnerhez.
- Nem fogok!- löktem le magamról, majd felpattantam a földről.
- Kár érted- húzta meg fegyverén a ravaszt. Hatalmasat ugrottam , egyenest a kanapé mögé.
- Caylen nem vagy normális!- kiáltottam neki. Pulzusom felszökött és egyre gyorsabban vettem a levegőt.- Tűnj innen!
- Azt hittem jóban vagyunk- mondta keservesen.
- Rosszul hitted. Menj innen! Menj vissza Lautnerékhez, ahova tartozol!
Valaki beront a szobába.
- Mi folyik itt?- hallom meg Justin hangját. Felpattanok a kanapé mögül, Caylen pedig leejti a kezében lévő fegyvert.- Tudtam, hogy nem bízhatunk benned Caylen.
- Ott kellett volna hagyjalak a sitten. Sőt, még rád varrhattam volna pár évet. Kristen biztosan mesélt volna még rólad.
- Te jelentetted fel!- állt össze a dolog a fejemben.
- Későn jöttetek rá- tárta ki két kezét. Justin maga elé meredt. Valamin gondolkodott. Láttam az arcán. Dühös lett.
- Verrecasnak kellett volna hinnem. Ő tudta, hogy nem az vagy akinek mutatod magad- mondta Justin.
- Ő az egyetlen aki erre rájött. Nem véletlenül akartam a két Verrecast eltenni láb alól. Ahogy Taylor is ezt tervezi. Jobb, ha erre felkészültök. Én elkezdenék mindkettőjüktől búcsúzkodni- mondta Caylen egy önelégült vigyor kíséretében.- Tikk-takk Macfox. A napjaid meg vannak számlálva- tette hozzá, majd elhagyta a házat. Mibe keveredtünk..

Másnap fáradtan keltem. Reggel hat órakor kopogtattak az ajtón. Justin nyitott ajtót a koránkelőknek.
- Kik azok?- kászálódtam ki az ágyból.
- Ansel és Theo- mondta Justin.
- Jó reggelt- köszöntem, majd elhaladtam mellettük és a kávéfőzőt pályáztam meg. A fiúk a pultnál ültek. Társultam hozzájuk.
- Ideülök, ha nem gond- ekecskedtem fel magam a bárszékre.
- Nem gond- mondta Justin. - Szóval miről lenne szó?
- Denver is beszállna- mondta Ansel.
- Ez jó- biccentett Justin.
- Egész sokan vagyunk már- tette hozzá Theo.
- Viszont az időnk fogy- szóltam közbe.
- Igen ez jogos- biccentett egyetértően Ansel.
- Lehet tudni valamit Lautnerékről?- érdeklődtem.
- Nem, semmit sem tudunk.
- Beszélek Verrecassal- mondta Justin.
- Miért akarsz velem beszélni?- jött le az emeletről Robin.
- Na jó azonnal mondd el ezt hogy csináltad- rohantam oda hozzá. Robin magához ölelt.
- Rengetegen vannak. Jobb, ha tőlem tudjátok.
- Hallottuk hírét- morogta Justin.
- Itt járt Caylen- mondtam Robinnak.
- Tudom, mikor eljöttem éppen Lautnerrel beszélt.
- Bieber mi leléptünk- nyitotta ki a bejáratit Ansel majd ő és Theo elmentek.
- Van valami amit még nem mondtam- motyogtam.
- Mi az?- nézett rám Justin és Robin érdeklődően.
- Reynolds készítette azt a szert amitől Nash bekattant.
- Arra akarsz utalni, hogy...-kezdett bele Robin , de közbeszóltam.
- Nem Grieren használták legelőször.- fejeztem be a mondatot.
- Óvatosnak kell lennünk. Mindannyiunknak- mondta Justin.
- Ezt nem hármasban kellene megvitatnunk- mondta Verrecas. Justin egyetértően bólint.
- Felmegyek felkeltem a fiúkat- indultam az emelet felé.
- Nem egyszerűbb ha felordítunk nekik?- kérdezte Robin.
- Ashley alszik- morgott rá Justin.  Nem fordultam vissza, hanem felmentem az emeletre. Halkan benyitottam Drake szobájába.
- Korai vagy- suttogta.
- Azt hittem még alszol.
- Nem. Hallottam mindent.
- Vagy úgy- biccentettem.
- Nem akarom, hogy megint bajuk essen.
- Miről beszélsz?
- Az öcséimről.
- Gondoltam. Beszélhetek Nashsel, ha gondolod. Vigyázhatna Ashleyre. Legalábbis ezzel az ürüggyel távol tarthatnánk Lautneréktől.
- Nem akarok felette ítélkezni. Épp elég bajom volt emiatt a múltban.
- Miért gyűlölitek egymást?
- Régen meghoztam egy olyan döntést amit nem kellett volna egyedül meghozzak. De megtettem. Semmi beleszólásuk nem volt. A magam feje után mentem. Mint mindig- Drake kínosan felröhög.
- Ne emészd magad emiatt. Ne hagyd, hogy a múltad határozza meg a jelened.- a fiú csak némán bólint.- Megyek megnézem Nasht.
- Menj csak.
Egy utolsó pillantást vetek rá, majd kimegyek a szobából. Mielőtt bemennék a másik Grierhez, bepillantok Ashleyhez. Aki nem volt a szobájában. Idegességemben máris kattog az agyam. Mi van ha Caylen elvitte? Robin mondta volna. Biztosan látta volna.Bemegyek Nashhez. Megkönnyebbülve látom, hogy Ashley Nashhez bújva szuszog.
- Nash..- suttogom. A fiú riadtan felül az ágyban.
- Macfox!- kap a homlokára.- Figyelj, rosszat álmodott gondoltam..
- Ne magyarázkodj. Nem zavar az ilyesmi. Figyelj lenne, majd valami amit megbeszélnék veled.
- Ki vele.
- Nem sok időnk maradt. Te is tudod. Nem vagy olyan állapotba, hogy képes legyél elbánni bárkivel is. Kérnem kell tőle valamit.
- Hallgatlak.
- Vigyázz rá. Tudom, hogy szeret téged és azt is, hogy megbízik benned. Ahogy én is. Kérlek.
Nash Ashleyre pillant, majd kifésüli az arcából a haját. - Vigyázni fogok rá.
- Köszönöm. Még valami. Drake aggódik érted. Nem akarja, hogy bajod essen. Beszéld meg vele a dolgokat.
- Nincs mit megbeszélnem vele.
- De van. Beszélned kell vele. Tudnod kell azt, amit ő nekem elmondott.
- Jól van- egyezik bele a dolgokba.- Majd ma beszélek vele.
- Mindent köszönök Nash.
- Figyelj mielőtt kimennél. Mondhatok valamit?
- Persze-biccentek.
- Mással nem tudnám megbeszélni. Drake mondta tegnap, hogy nemrég értesült a dologról. Szóval, anyám meghalt.
- Nagyon sajnálom. Figyelj, osztozom a fájdalmadon. Lehet nem tudod, de én is nemrég vesztettem el az édesanyámat.
- Öt éves korom óta nem láttam- rázza meg fejét hitetlenkedve.
- Sajnálom.
- Macfox gyere le!- kiabál Robin.
- Mennem kell- suttogom nehogy Ashley felkeljen.
Lerohanok az emeletről. Robin az ajtóban áll, de nem egyedül. Adam is itt van. Régóta nem láttam. Gyakorlatilag Robinon és Ashleyn kívül ő az egyetlen családtagom akit ismerek. És él.
- Apa..- rohanok oda hozzá és szorosan megölelem.
- Sajnálom ami anyátokkal történt- mondja halkan. Becsukom a szemem és legördül az arcomon pár csepp könny Adam grafit szürke pólójára.
- Jared biztos a börtönben fog kikötni-folytatta Adam.
- Jared? Richard Leeroy volt aki végzett anyával- furcsállom.
- Aki egyben Jared Grier- mondja.
Szemeim elkerekednek. A kezem és a lábam remegni kezd. Robin megragadja a karom és leültet. Aztán a kezembe nyom egy pohár vizet.
- Bármi köze is van ennek a Jarednek a Grier fiúkhoz?-kérdezem.
- Az apjuk- mondja Robin.
- Mióta tudtok erről?
- Pár napja- járkál fel alá Adam.
- Várjunk, ha ők Jared fiai akkor ők..
- A féltestvéreitek- mondja Adam.
- Hát ez remek! A saját apjuk ölte meg az anyjukat! És az enyémet is! Ráadásul szabadlábon van!
- Nem sokáig-rázza meg a fejét Adam.
- Lautner csapatában van. El fogja neki intézni a szabadságát-mondtam.
- Lautner nem tudja mibe keveredik.
Apának igaza volt. Taylor nem tudhatja pontosan ki is ez az ember. Ahogy senki sem..
- Figyelj- lépek Robin mellé, amikor már a tömeg feloszlott.- Átfutott valami az agyamon. Mi van ha..
- Tudom mire gondolsz- mondja halkan. Hangjától egy kicsit megnyugodtam.- Ilyen még ne is fusson át az agyadon. Te nem olyan vagy mint ő.
- Robin, ezt te sem tudhatod teljes mértékben. Senki nem tudja, hogy Adam mikor hagyta ott anyát. Maga Adam, pedig nem beszél róla. Lehet, hogy én Jared lánya vagyok.
- És akkor mi van? Figyelj, ez nem fog téged befolyásolni és minket sem- húz magához és szorosan megölel.
- Nem gondoltam bele a dolgok súlyába. Nem akartam senkit sem bajba keverni. Egyre jobban félek a holnaputántól.
- Nem lesz semmi gond- mondja, de sajnos nem tudtam neki hinni.
- Szeretném ezt gondolni.
- Mind félünk egy kicsit. Van is mitől. De én úgy gondolom sokszor nem a tömeg számít, hanem az ami a tömeg mögött van. Az összetartás.
- Jobb testvért nem tudnék nálad elképzelni.
- Nem is kell. Csak bízz bennem. Bízz bennünk.
Alig láthatóan biccentek.
- Menj pihenni. Már mindenki alszik- mondja.
- Nem mindenki- sétál le a lépcsőn Justin.
- Jó rólad pont tudtam, hogy nem alszol- morogja Robin.
Justin hátulról átkarol.
- Késő van-mondja.
- Tudom. Menj fel. Mindjárt utánad megyek-mondom, majd Justin rápillant Robinra és rám, majd felmegy az emeletre.- Köszi mindent.
- Nincs mit köszönnöd Macfox- mondja Robin.
- Ezentúl hívhatsz Verrecasnak is- mondom egészen halkan. Robin félmosolyra húzza a száját, majd megölelem és felmegyek az emeletre. Justin kómás arccal nézett rám, mikor felkapcsoltam a villanyt.
- Mindjárt lekapcsolom- motyogtam.
- Nem kell. Várok én.
- Tudom.
- Ha eddig vártam ezek után is menni fog.
- Felőlem többet nem kell várnod.

Az utolsó két napunk elég stresszesen telt. Adam megérkezése nem sok mindenen segített. A kora esti órákban az egész ház lakossága lent ült a nappaliban és gondolkozott. Senki nem szólt egy szót sem, csak magunk elé bámultunk bambán. Justin a kezét a vállamon pihentette. A másik oldalamon Robin ült, mellette pedig Adam. Velem szemben Drake ült aggodalmas arccal. Jobb és bal oldalán két testvére. Nashsel úgy tűnik jóra fordultak a dolgok, azonban a harmadik Grier valahogy ki akar maradni ezekből a családi összezörrenésekből. A nap agyalással és idegeskedéssel telt. Az utolsó előtti éjszakámon egy szörnyű álom következtében nem sokat aludtam.
***
Szaporán veszem a levegőt, az adrenalin szintem megemelkedik, nem bírok nyugodt lenni, érzem, hogy valaki követ, talán tudom is ki az. A lábaim mintha megállíthatatlanok lennének. Rohanok. Majd egyedül maradok. Ismét pánikban török ki. Sikolyokat hallok a fejemben. De csak ott. A sötét utcán csak pár gyér fény világít. Ezekben a fényekben látni pár árnyat. Rémisztő a látványuk. Sok közülük olyan, mintha értem nyúlna. Testem ösztönösen odébb húzódik, de tudom, nincs ott semmi. Ez az egész a képzeletem szüleménye. Nem szabadna félnem, mert ez nem a valóság. Nem kellene aggódnom, mert azt mondták ne féljek. Azt is mondták, hogy velem lesznek. Aztán mégis én maradtam egyedül. Megígérték, hogy még élve fogom őket látni. Azt ígérték elintézik a dolgot. Azt mondták megoldják. Itt lesznek velem. Itt voltak velem. Itt vannak nekem. Mélyen magamba szívom az utca koszos, kormos, füstös levegőjét. Egy autó riasztója szólal meg ezzel megbolygatva az utca, esti csendjét. A cipőm alatt pattognak az apró kövek. Egy röpke szellő lobogtatja meg a hajam és a kabátomat, amit később össze is húzok magamon. Mikor kiérek az utcából a földön heverve találok embereket. Közelebb megyek. Egy ismerős szempár mered rám.
- Meghaltak- mondja.
- Kik ők?- kérdezem.
- Nézd meg közelebbről- a szavak visszhangoznak a fejemben.
Letérdelek a poros, köves földre. Érzem ahogy térdem belemélyed a megannyi éles kőbe. Fájt. Jobban, mint ez a valóságban fájna. Odahajolok az egyik földön heverő fiúhoz. Ismerős volt. A következő is akire rápillantottam. Mindenki ismerős volt.
Egy sötét, alig kivehető férfi alak jelenik meg velem szemben.
Miért jött?
- Értem- mondja az egyetlen életben maradt fiú.
- Meg kellett volna várnom míg ideérsz- mondja a férfi.- Biztos jobb lett volna társaságban végezni velük. De még a lényeg hátra van.
A fiú ledermedten áll. Mellette egy női alak jelenik meg. A férfi céloz a fegyverével. Egy éles hang süvít végig a városon. A fiú térdre rogy, majd a földre zuhan. Egyre gyorsabban veszem a levegőt, érzem, hogy rosszul vagyok. Szememet könnyek környezik meg. Térdre esek és a fiú véres holttestére dőlök.
Szerettelek. Szeretlek. Szeretni foglak.
A nő letérdel mellém és magához húz, majd csitítgatni kezd, mint egy kisgyereket. Gyengének és esetlennek érzem magam.
- Állj fel- suttogja a fülembe.
Lábra állok. A nő kihúzza kezét, amit egész eddig szorítottam, az én kezem közül. Lassan sétál el mellőlem. Nem sokkal később ő is a földre rogyva leli megnyugvását.
- Mégis miért teszi ezt?- kiabálom torkom szakadtából, a férfi azonban mégsem hallja.
- Téged hagytalak utoljára. Most már senki sincs akinek fontos vagy. Miattad haltak meg.
Fegyverét rám szegezi. A mellkasomat találja el. De nem érzem. Kezeimmel keresem a sebet amit a lövedék okozhatott. Nem találok. A férfi még egy lövést mér rám. Ezt sem érzem. Lassan elsétálok tőle. A fejemben megannyi hang zeng egy mondatot. Egyetlen egy mondatot. De azt a mondatot tisztán hallom.
Miattad haltunk meg mindannyian.
 ***
Az utolsó nap estéjén semmit sem tudtam aludni. Kattogott az agyam. Féltem. Féltettem a többieket, magamat nem,csak őket. Gondolkodtam és több órányi rágódás után elhatároztam: beszélek vele. Beszélni fogok Taylorral. Felöltöztem, majd elvittem az egyik ház előtt álló kocsi kulcsát aztán útnak indultam. Robin nemrég mondta, hogy hol lehetnek Taylorék ezért gondoltam oda megyek. Félúton kezdett kifogyni a benzin ezért meg kellett állnom az egyik benzinkúton. Egész lepukkant volt, de benzin volt így beértem vele. Megtankoltam a kocsit, majd bementem fizetni. A pultban senkit nem találtam. Kint egyetlenegy kocsi állt rajtam kívül, illetve egy kocsi állt a személyzeti parkolóban.
- Hahó! Valaki. Bárki. Öhm, fizetnék.- mondtam halkan, de nem jött válasz. Az italos pult előtt álltam meg, hogy kivegyek magamnak egy Arizona zöld teát, amikor zörgést hallottam. Visszatettem az üveget, majd lassan elővettem a zsebemből a gondosan megtisztított matt fekete pisztolyomat. A hátam mögött eldőlt valami ezért 180 fokos fordulatot vettem és beélesítettem a fegyverem.
- Tedd azt azonnal le!- kiált rám Taylor. Az égbe tartom mind a két kezem, de a pisztolyt nem tettem le.- Csak nem le akarsz lépni Macfox?-kérdezi gúnyos mosollyal az arcán.
- Miért tenném?-kérdezek vissza.
- Félsz.
- Nem félek. Nincs mitől félnem.
A lámpa pislákolva világított ami eléggé zavarta a szememet.
- Valóban nincs?-szegezte rám fegyverét.
- Előbb utóbb ennek is eljött volna az ideje, húzd meg a ravaszt.
A pénztáros srác lép be az épületbe. Meredten bámul Taylorra, majd beszalad a pénztár mögé.
- Hívja a 911-et!- kiáltok rá, majd Taylorra szegezem én is pisztolyom.
- Feküdj! Macfox azonnal feküdj le a földre!-üvölti Taylor. A srác mit sem sejtve eldobja a telefont, majd lehasal.- Lassan dobd el a fegyvert-utasít. Leguggolok a földre, majd Taylor felé lököm a földön a fegyvert. Lába alá gyűri és koszos bakancsával rátapos a pisztolyra.- Feküdj a földre!
Lehasalok a kezemet a tarkómra teszem.
- Mit keresel itt?-kérdezi és fegyverét felém tartja.
- Beszélni akarok veled.
- Mégis miről?
- Négyszemközt, jó?
- Nem bánom. Állj fel.
Azzal Taylor a pólómnál fogva megragadott és a kocsijába tuszkolt.
- Szóval miről szeretnél beszélni?
- A holnapról. Lenne egy ajánlatom- oké ezt lehet, hogy nem gondoltam át. Ebből még baj lesz.
- Neked? Ajánlatod? Hallgatlak.
- Akármit is tervezel holnap azt szeretném kérni, hogy ne bántsd a többieket. Velem azt csinálsz amit akarsz, csak őket hagyd békén.
- Miért tenném? Azt hiszed, hogy egyedül te vagy az akivel el lehet bánni?
- Nem, csak..
- Csak mi? Ugyan Macfox gondolj bele. Érted ki tenné meg ugyan ezt?
- Hidd el sok mindenki.
- Vagy csak azt te hiszed. Sokan lesztek?
- Miért kellene elmondanom?
- Én biztosítom a biztonságot, ha te adsz nekem pár információt.
- Jól van. Mit akarsz tudni?
- Mennyien lesztek?
- Sokan, nem tudom. Jönnek Phoenix-ből és San Diegoból.
- Valóban? Csak nem Elgort és James bandája? Mendes szervezte be őket?
- De igen, ő volt. Honnan tudod?
- Sok mindent tudok róluk. Grierről, Mendesről, Reynoldról és Dallasról.
- Melyik Grierről?- kérdeztem hatalmas gombóccal a torkomon.
- A legidősebbről.
- Drake..- mondtam halkan.
- Hihetetlen, hogy a saját apjuk végzett az anyjukkal, nem?- kérdezte gúnyos mosollyal.
- Az én anyám is ő volt. Jobb, ha ezt az eszedbe vésed Lautner.
- Jól van Macfox. Meglátom mit tehetek..
- Semmit nem fogsz tenni..
- Mondjuk úgy, hogy remélem olyan gyors és könnyű halált halsz, mint az anyád.
- Felejtsd el az anyámat- mondtam, majd megnyitottam a kocsiajtót, mire Taylor egy hatalmasat fékezett én pedig kiszálltam. Az országutat követve próbáltam visszakeveredni Los Angelesbe, de sajnos nem sok sikerrel tettem ezt. Nem sokkal később (pár száz méter) egy kocsi állt meg mellettem.
- Macfox most és utoljára veszlek fel- hallottam meg Cameron hangját.
- A legjobbkor Dallas- ültem be mellé a kocsiba.
- Mit csinálsz te ilyenkor itt?
- Csak meglátogattam valakit. Miért te úgy beszélsz, mintha te szoktál volna ilyenkor járkálni mindenfelé!
- A munka, az munka.
- De nem hajnali négykor.
- Nem tudtam aludni.
- Legalább ezzel nem vagyok egyedül. Figyelj, menjünk vissza Grierhez, szerintem ott nyugisabb.
- Igen az lehet. Tudod folyton Jake jár a fejemben. Mégis csak a testvérem.
- Nem lesz vele semmi baj.
- Honnan tudod?
- Csak tudom és kész.
- Jól van-biccentett, majd tovább pásztázta az utat. Végül is nem mondhattam neki,hogy 'Hé éppen Taylornál voltam. Lehet,hogy én már egy hétnél tovább nem élek, de te csak maradj nyugodt.' 
Nem sokkal később vissza is értünk a Grier házba,majd halkan beosontam Justin szobájába és leültem a kanapéra. Ma már nem fogok aludni.
Másnap mikor a legkorábban felkelő ember felkelt én már nagyban a kávét főztem.
- Ma is korai vagy-pillantottam rá Drakere.
- Gondoltam biztos nem szereted a magányt. Nem aludtam egész éjjel.
- Én sem.
- Hol voltál éjszaka?
- Nem érdekes-legyintettem,.
- Nem mondom el senkinek.
- Lautnernél.
Drake nem tudott rá mit mondani ezért csak biccentett. Aztán megérkezett Ansel és Theo Stacyvel és a csapatukkal. Illetve ha jól tudom a Denveriekkel. Bemutatkoztam nekik (egész rendesek voltak, főleg Maggie) majd Miles, Jai, Ansel és Theo elmentek tárgyalni Justinnal és Adammel. Én pedig Maggievel és Stacyvel maradtam.
- Figyelj Lana bocsi a múlkoriért-mondta Stacy.
- Oh, ugyan. Nem gond-legyintettem. De igenis gond...
 De legalább ezt elintéztük. A fiúk nem sokkal később vissza is tértek.
- Macfox én megyek veled-lépett mellém Adam.
- Oké-biccentettem.- Justin?-néztem rá kérdőn.
- Verrecassal megyek-mondta.- Jobb lesz, ha te messze elkerülöd Taylort.
- Igen talán igazad van-értettem egyet. Most inkább nem kötözködök.Az utolsó fél órában Evan lépett be a házba Cammy, Kim és Jessica kíséretében.
- Oké erre már tényleg nem számítottam-mondtam.
- Mindent elintézek-mondta Justin.- Apropó nézd kikkel futottam össze Denverben-mutat az emelet felé.
Austin és Alex. Aztán James és a fiúk.
- Rég volt amikor utoljára láttalak titeket-mondtam teljesen lesokkolódva.
- Indulnunk kell-mondta Ansel.
Beszálltunk a fekete furgonokba, majd elindultunk.
Egy építkezési területre értünk. Valószínűleg nem mostanában kezdték el. Sőt be sem fejezték.
- Figyelj, én nem leszek végig veled-mondta Justin.- Adam vigyázni fog rád.
- Vigyázz magadra könyörgöm-öleltem magamhoz.
- Ezt neked kellene megígérned-mondta.
- Én megígérem. De nem biztos, hogy betartom.
- Én sem. Tudod, hogy ez már nem játék.
- Justin, ez valaminek a vége és valaminek az eleje..
- Igen tudom-mondja, majd megcsókol.
- Bieber, jó újra látni!-tárja szét két karját Lautner.
- Az érzés nem feltétlenül kölcsönös-mondja Justin.
- Ó, ugyan. Én sem gondoltam komolyan.
- Ennek örülök Lautner.
Aztán pillanatok alatt elszabadult a pokol.
-Adam, meg kell találnom Jaredet mielőtt még ő talál meg engem-mondtam meglepő módon Adamnek aki háttal állt nekem. Aztán valaki felé indult egy késsel én pedig mielőtt oda érhetett volna, lábon lőttem.
- Hülye k*rva-mordult rám a srác.
- Ugyan-vontam vállat, majd Adammel elrohantunk.
- Ez a hely hatalmas, nem hiszem, hogy ránk talál Jared.
- Ne hamarkodd el!-mondtam.
Még mindig nem álltunk meg, olyan messze mentünk amennyire csak lehet.
Nem kellett volna. Jared pontosan ott állt előttünk. De nem egyedül. Junenal.
- Számítottam rá, hogy nem egyedül leszel-mondtam.
- Dehogy számítottál. Rád sózták az állítólagos apádat. Semmi több-mondta Jared.
- Az én apám legalább törődik a gyerekeivel, nem mint te.
- Ők döntöttek úgy, ahogy.
- Jól van nem érdekel, hogy akarod ezt megmagyarázni. Szerintem egyikünk sem ezért van itt.
- Igaz-biccentett June, majd nekem indult. Olyan erősen lökött le a földre, hogy Adam alig tudta róla leszedni. Aztán Parks Adamnek esett én pedig egyenest Jareddel néztem farkasszemet.
- Fuss- mondta halkan Jared. Nem kellett többet  mondani azonnal megindultam. Ennyit arról, hogy Adam vigyáz rám. Biztosra veszem, hogy June és Jared számított Adamre és ez volt a tervük.
Nem volt nagy előnyöm Jareddel szemben.
Azonban volt valami kiút az elől, hogy itt és most meghaljak. Gyorsan felmásztam a ház tetejére, mikor kikerültem a látószögéből.
Nem gondoltam, hogy ennyivel meg úszhatom, de talán mégis.
- Macfox, legközelebb fára mászol vagy mi?
- Szent Leeroy- kaptam a fejemhez. Aztán persze hátrálni kezdtem. Ha hátul lenne szemem biztosan észre vettem volna, hogy elfogyott alattam a talaj, de mivel nincs nem láttam. A ház falán kapaszkodtam, hogy le ne essek. Jared jelent meg felettem állva. Kedvessége határtalan, ebből adódóan rálépett a kezemre amivel kapaszkodtam. Hangosan felkiáltottam, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges úgysem hallja meg senki. Két kezet éreztem meg a lábamon, majd lehúzott a házról. Will állt az egyik ablak párkányán.
- Te sem tudtál jobbkor jönni-mondtam. Nagyon örültem Willnek.
- Gyere mássz be- ügrott be az ablakon aztán engem is besegített.
Karon ragadott, majd futni kezdtünk le a lépcsőn. Az ajtón kiérve tisztának tűnt a terep.  Egy darabig. Aztán egy puffanást hallottam. Pillanatokon belül Will térdre rogyott és elterült a földön. Vér folt alakult ki körülötte.
- Ne, ne, ne...-térdeltem le mellé. Hátrapillantottam és Jared állt az utca végén.
- Megölted a saját fiad!-üvöltöttem torkom szakadtából. Mag kell keresnem a két Griert. Willt a hátamra vettem, majd úgy ahogy voltam, véres kézzel elindultam arra amerre eddig a többiek voltak. A nyakamon végig folyt Will vére, ami nem volt kellemes érzés. Patakokban folyt a könnyem. Alig ismertem, de mégis..
Miattam halt meg..

2015. február 2., hétfő

3.Évad 6.Epizód : " Együtt kellene működnünk "

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amire elég sokat kellett várni. Ki akartam rakni már 20.-án de nem sikerült. Remélem tetszeni fog nektek és most írtok pár kommentet. Nemsokára frissül a szereplők listája, amit a csoportban előbb láthattok majd. Új a design, nem mondom, hogy ez marad. Nem szeretném tovább húzni az időt. Jó olvasást!

Éppen a kocsiban ülök Drakekel és Jackkel. Úton vagyunk Shawnért. Messzebb állunk meg a börtöntől. Rossz érzés fog el amikor arra kerül a sor, hogy mennünk kell. A börtön egy kicsit odébb van a rendőrségtől, de mi még is az őrsnél parkolunk le. Éppen valakit hoznak be. Drake érdeklődve bámulja a kocsit. Én és Jack csak álltunk és vártuk, hogy még is mikor óhajt jönni. Azonban pár perc múlva valaki pár rendőr kíséretében kiszállt az autóból. Drake lefagy. Közelebb megyünk hozzá.
- Akit bevisznek az ugye...- kezd bele Jack.
- Az öcsém. -mondja lesokkoltan Drake. Elindul az őrs felé. - Nash! - ordítja, majd elkezd futni felé.
A bilincsbe vert srác megáll.
- Drake? - kiabál vissza.
- Mi a francot csináltál? - hallani Drake-et az utca másik oldaláról. Én és Jack is a fiúkhoz sietünk.
- Öhm..hát az úgy volt, hogy... Macfox? -  nézett rám furcsállva Nash.
- Folytasd. -mondom.
- Összeverekedtem egy sráccal.
- Miért? - kérdezi Drake.
- Egy.. csaj miatt. Annyira hülye vagyok! - süti le a szemeit Nash.
- Hát az vagy ! - ért egyet Drake.
- Meglátszik, hogy rokonok vagytok... - mondja Jack. Én ezen akkorát röhögtem Jackkel, hogy mindenki hülyének nézett minket, de mi feküdtünk a nevetéstől.
- Nem vicces! Le fognak csukni!- sápítozott Nash.
- 17 vagy. Nem csukhatnak le.- mondtam higgadtan.
- Ez esetben ne aggódjatok miattam.- mondta Nash.
- Nem aggódtunk.- rázta meg a fejét Jack.
Nash fújtatott egyet mi pedig elmentünk Shawnért.
Mikor odaértünk Shawn már kint állt az épület előtt. A fiúk lepacsiztak egymással(azóta sem értem, miért olyan jó ez), majd kérdezősködni kezdtek egymástól. Persze Jack egyből feldobta a tervét.
- Benne vagyok.- biccentett Shawn.
- Ma sötétedés utánra kellene beidőzíteni az egészet.
- Meg lesz Gilinsky.
A srácokkal hazamentünk, majd Shawn felhívta Taylort, hogy kijött a börtönből és, hogy megtalált. Taylor ennek kifejezetten örült és mint megtudtam June, Carter és Jake is vele volt.
Beesteledett. A fiúk és én éppen a megbeszélt helyre tartunk.
- Macfox. Ha valami lenne ott vagyunk Gilinskyvel, ha pedig mégsem akkor Mendes ott lesz.- mondta Drake.
- Oké. - mondtam idegesen. 
Shawn hátul összefogta a kezeimet Jack és Drake pedig felmentek a házak tetejére és onnan nézték az eseményeket.
- Remélem jó színész vagy.- súgta a fülembe Shawn.
- Viszonylag.- mondtam.
- Helyes.- kacsintott.- Én is.
- Mendes már vártalak.- mondta Taylor.- És téged is.- nézett rám. June, Carter és Jake pedig Taylor mögött álltak. - Ki gondoltam volna, hogy a kedves Avalanna Macfox egyszer megfog minket tisztelni jelenlétével?- kérdezte cinikusan.
- Nem vagy vicces Lautner.- mondtam.
- Tényleg? Így az vagyok?- kapott ki Shawn kezéből és levágott a földre.
- Nem feltétlenül.- mondtam.
- Pedig az akartam lenni.- mondta keservesen. Felálltam és leporoltam magam.
- Hali Macfox.- lépett Taylor mellé June.- A múltkor nem tudtuk befejezni amit elkezdtünk.Itt az ideje.
- Én nem tartom jó ötletnek.- hátráltam.
- Rohadtul nem érdekel érted?- tolt a falhoz.
- Lányok lányok lányok. El lehet ezt rendesen is intézni. -fogta meg June vállát Taylor. Parks elengedett.
- Még is mit akarsz tőlem?- tártam szét a karom.
- Semmit. Csak szólni akartam, hogy a kis drága Bieberednek pár nap múlva nyoma sem lesz.
- Nagyon meg fogod bánni.- vágtam vissza.
- Még is miért? Még a lénynek sem ártanál?- kerültem ismét falhoz.
- Csak azt hiszed Lautner.- rúgtam meg mire a földre esett én és Shawn pedig rohanni kezdtünk.
-Fuss már!- ordított Shawn aki mögöttem szaladt. Éppen kiértünk volna az utcából amikor Jc kaptam el a kezem magához rántott és a homlokomnak tartotta a pisztolyt.
- Jc azonnal engedj el!- kiabáltam rá.
- Sajnálom nem tehetem.- mondta.
- Szerintem igen.- szegezte rá a pisztolyát Drake aki Jackkel együtt lejött a háztetőről. Reynolds és Dallas is közelebb jöttek szintén fegyverrel a kezükben. Drake kilőtte a pisztolyt Jake kezéből Reynolds pedig Grieréből. Jack ekkor kapta elő a fegyverét és célzott. Jc fegyvere a földre került. Jack elrántott onnan és mind a négyen futni kezdtünk egészen addig amíg elég messze kerültünk Lautneréktől. June nemsokára SMS-t küldött.
" Nagyon megbánod még ezt."
Meglátjuk.
Másnap ismét SMS-t kaptam.
" Nem hiányzik valaki? " - June
Végigrohantam az egész házat. Mindenki otthon volt.
- Macfox !- hallottam meg Drake hangját. Visszarohantam a szobába.- June hív.- montda.
- Vedd fel.
Drake felvette a telefont.
- Tessék.-szólt bele.
- Drake?- válaszolt valaki kétségbeesetten a vonal másik oldaláról.
- Will?- kérdezett vissza Drake.
- Hála isten hogy felvetted. Meg kell keresnetek minket. Lautnerék szörnyűségéket terveznek.- mondta  Will.
- Kivel vagy?
- Nash is itt van és egy kislány.- Drakere nézek.
- Hány éves?- szólok bele én is a beszélgetésbe.
- Kicsi még. Olyan 5-6 körül van.
A szám elé kapok. Taylor kihozta az árvaházból a húgomat.
- Add neki a telefont.- mondtam.
- Igen?- szól bele egy vékony hang.
- Ashley itt Lana. Jézusom de régen nem hallottam a hangodat. Maradj Nash és Will mellett vigyáznak rád. Kihozunk titeket.- hadarom.
- Nagyon félek.- suttogja.
- Egy Macfox sosem fél. - mondom mosolyogva. Közben én is rettegek.
- Le kell tennünk!- kiabált bele a telefonba Nash, majd megszakad a hívás.
- Most még is mit csináljunk?- csúszok le a földre.
- Kihozzuk őket.- mondja Drake.
- Hívok erősítést.- állok fel, majd kimegyek a szobából. Az illető két másodperc alatt felveszi.
- Tudom.- mondja köszönés nélkül Justin.
- Segítened kell.
- Segíteni fogok.- mondja teljesen nyugodtan.- Éppen most foglaltuk le Robinnal a jegyeket a holnapi járatra.
- Egy isten vagy.
- Ezt is tudom.
- Hülye vagy.- nevetem el magam.
- Hazudsz.- röhögte el magát ő is.
- Mikor jöttök?
- Hát ha a te időd szerint nézem akkor éjszaka.
- Megadom a címet. Ide gyertek.
- Oké. De nekem nehogy serpenyővel akarj leütni minket. Képes vagy rá.
- Ó na hagyjál!
- Majd találkozunk Macfox.- köszön el.
- Majd találkozunk...- majd leteszi a telefont.
Nem értem Justin hogy tudhat az egészről. Érdekes..
Másnap reggel két ismerős hangra keltem fel. Verrecas és Justin megérkeztek.
- Drake. Kelj fel.- ráztam fel Griert.
- Mi az?- nézett rám kómásan.
- Teljesen mindegy. Csak könyörgöm vegyél fel egy pólót mert még félreértik.
- Kik?
- Bieber. Akiről tegnap meséltem. Megjöttek.
- Szent isten!- kapott a fejéhez cinikusan.- Azt hiszik majd , hogy kikezdtél egy 17 évessel!
- Komolyan mondom.
- Hát én nem.- rázta meg a fejét.
Kikászálódtam az ágyból, majd kimentem a szobából. Lásson a világ csodát a két hasonmás valóban itt volt.
- Szőke?- sipákolt Robin.
- Neked is szia.
- Nem is rossz Macfox.- mért végig Justin.
- Na maradj el. Erre nincs idő.
Megint SMS-t kaptam.
" Ne feledd Macfox. 10:45-kor indul a műsor. Ha érted mire gondolok, ha nem.... sajnálom." - June.
Ránézek az órára. 10:44.
- Kapcsoljátok be a tv-t!- ordítom.
Jack trappolt le az emeletről, majd benyomta a tv-t. Drake is az ő szobájában. Justin pedig Carter szobájában.
- Jakét is!- mondta Drake.
- Megyek.- rohant Robin a szoba felé miután Jack eligazította.
Jake szobájában szólal meg a tv.
- Mi a franc?- kiált fel Drake.
" -Oké. Látnak.-hallatszik a tv-ből Taylor hangja.
Nash ül le a kamera elé. Feltehetőleg.
-Előre szeretném leszögezni, hogy teljesen normális vagyok.- szólal meg Nash.- Kedves Drake. Egy hatalmas barom vagy, hogy megismerkedtél Macfoxxal. Nem magadra hoztad a bajt hanem ránk! Most komolyan nézz már ide! Ez szerinted normális?- üvölt a kamerába. - Kifejezetten utáltalak eddig is, de most pláne. Nem gondolsz senki csak mész a magad feje után! Gondolkodj már el magadon!
- Drake!- kiabál valaki. Feltehetőleg a másik Grier az.- Könyörgöm ne hallgass rá! Nem tudja mit beszél!- ugrál be Will.
- Fogd be! Szóval. Macfox. Én a helyedben mindent megtennék, hogy viszontláthasd a drága hugicádat. De nem arra gondolok, hogy hívd ide Bieberéket. Igen, tudunk róla. Mindenki tudja. És ennek rohadt rossz vége lesz! Lehet, hogy pár óra múlva mind a hárman meghalunk. De kurva jól érzem magam.- röhög bele a kamerába. "
- Ez nem ő. - fogja a fejét aggodalmasan Drake. Én is ezt tenném, ha jelenesetben Ashley lenne ott véres fejjel. Taylor ezzel túl lőtt a célon. - Mégis mi az istent akar Lautner?
- Nem tudjuk. - mondta Justin.
"- Na emberek kívánjatok nekünk sok sikert.-hajolt közel Nash a kamerához, majd megszakadt az adás."
- Meg akarja őket ölni. Miattam.- zuhanok a földre.- Meg kell őket találnunk! Értitek?!Én ebbe belebetegszek. - kaptam a hajamba.
- Emberek! Megtaláltuk hol vannak!- rohan be a szobába Jack és Robin akik ez idő alatt  kimentek.
Jack egy fecnit nyom a kezembe.
Ránéztem a fecnire és ismerős volt a cím. Elveszem az asztalról a kocsikulcsot, majd rohanok ki a házból a  fiúk pedig utánam. Justin, Drake és Robin velem jönnek. Kivételesen én ülök a volán előtt.
Negyed óra alatt a helyszínen voltunk. Justin egy pisztolyt nyom a kezembe.
- Meg tudod csinálni.- bólint.
Rámosolygok, majd mindannyian az ajtó felé vesszük az irányt. Robin berúgja a ház ajtaját.
- Lautner! Itt  vagyok!- üvöltöm el magam.  Én megyek elöl a fiúk pedig utánam. Zuhogást hallok. Majd valaki felordít. Aztán megint valaki.  Gyorsabban veszek levegőt. Nash rohan felém, majd a földre lök ő pedig rám vetődik.A zsebemet keresem ,hogy elővegyem a fegyverem. Amikor megfogom előrántom, majd rászegezem.
- Nem mered - rázza meg a fejét.
- Csak azt hiszed Grier- mondtam, majd egy egyszerű mozdulattal a vállába lőttem és lelöktem magamról. Felrohantam a lépcsőn és az egyik szoba ajtaját nyitva találom. Kivágom magam előtt az ajtót. Taylor és Ashley van a szobában .
- Tedd azt le - utasítom Taylort és a késre mutatok ami a kezében volt.
- Ahogy akarod - dobja le, majd egy pisztolyt kap elő a zsebéből.
- Engedd el  - szegezem rá a fegyvert.
- Rossz útra tértél Macfox.
- Engedd el a húgomat - erősködtem.
- Csak teher a válladon.
- Hiszed te azt - mondom.
-Macfox megvannak Grierék!- kiabál Robin. Na nem mondod...
- Sajnálom Lautner, de mennem kell. - húzom meg a ravaszt. Eltalálom a lábát.
- Gyere! - nyúlok Ashley kezéért aki egész eddig le volt dermedve. - Mehetünk !- rohanok le vele a lépcsőn.
- Ne olyan sietősen! - áll elém Jc.
- Menj a francba ! - lököm félre.
- Gyere Macfox!- kiált rám Justin. Beszállunk a kocsiba majd elhagyjuk a helyszínt.
- Üdv nálunk kicsi lány.-mosolyog Justin Ashleyre. Ashley elpirul majd egy apró mosolyt vet Jusra. Drake és a másik Grier mögöttünk ült és éppen Nasht próbálták "kijózanítani". Fél óra múlva Nash elaludt aminek mindenki örült ,mert mindent kritizált.
- Ugye kiszedtétek a vállából a golyót?- fordulok hátra.
- Persze. - bólint Drake.

Drake házában töltöttük a következő (szerencsére) eseménytelen hetet. A legtöbb időmet Ashleyre szántam, aki szokta a rengeteg embert, de Macfoxból van tudom, hogy megküzd a problémákkal. Ha már a problémáról van szó. Taylor és a csapata még mindig semmi jelet nem adott a múlt hét óta. Ami aggasztó, de ugyanakkor nem is olyan rossz.
- Gondolod, hogy terveznek valamit?- ültem le Justin mellé.
- Nem tudom. Lehet. Lautnernél sosem tudni. Pláne, hogy most fölényben vannak.
- Nincsenek.- mondom zavartan.
- De. Mi csak nyolcan vagyunk. Ők meg nem tudni.
- Meglátjuk.
- Ez az ő terepük. Rossz helyen járunk. -mondta Robin, mikor társult hozzánk a nappaliban.
- Lehet, hogy Lautner meghátrál.
- Kizárt. - nevet fel Robin.
- Ugyan már! Ha Taylort eltesszük láb alól az egész banda meg van lőve!- állok fel dühösen.
- Ez velünk is így van Macfox! Egy különbséggel. Nálunk a főcélpont Ashley. És ezáltal te is.- emeli fel a hangját Robin is.
- Csak hogy a két Macfox lesz a legnagyobb figyelem alatt.- mondja Justin. Próbál higgadt maradni.
- Lana! - rohan le Ashley az emeletről.
- Mi a baj?
- Nash!
- Mi van vele?- kapom fel a fejem rémülten.
- Összeverekedtek Drakekel.
- Tipikus.- morogja Justin.
- Megyek helyre rakom őket.- mondja Robin majd karon fogja Ashleyt és felmegy vele az emeletre.Igazából az ő húga is.
Én és Justin filmet néztünk míg a többiek fönt verekedtek vagy bánom is én mit csináltak.
Jack vágtatott be az ajtón.
- Leeroy! Leeroy! Richard Leeroy! Launer összeállt Leeroyyal!- kiabálta. Mindenki abbahagyta amit csinált és lerohant az előszobába.
- Gilinsky ilyen dolgokkal nem ér viccelni.- mondta Jus.
- Miért viccelnék ? - kérdezett vissza Jack.
- Honnan tudod?- kérdeztem. Jack felém pillant.
- Az előbb láttam őket. Lautner készül valamire. Méghozzá Leeroyyal.
- Srácok, June írt.- mondom. Robin lép előre.
- Mit?- kérdezte.
" Jövő héten ilyenkor a Prinlest streeten." - olvasom fel.
- Nem megyünk el. Nem hagyom, hogy mindenkit megöljön. Lautner ölni akar. És csak is azt.- rázza meg a fejét Justin.
- Muszáj lesz elmennünk. - mondom.
- Kizárt.
- El kell mennünk érted?
- Macfox ne szólj bele. Erről én döntök.
- Tévedsz Justin. Nem dönthetsz mások életéről. Én elmegyek.
- Ne beszélj hülyeséget.
- Igaza van Bieber.- mondja Drake.
- Macfox nem ért hozzá. -szól közbe Robin is.
- Összeszedjük az embereket.- mondja Shawn.- Adjunk a dolognak egy esélyt.
- Nem bánom.- biccent Justin.

- Akkor én megyek.- mondja Shawn.
- Veled megyek.- léptem mellé.
- Jöhet?- néz Shawn Justinra.
- Igen.
Shawn és én beszálltunk a kocsiba, majd egy –számomra- ismeretlen helyre mentünk.
- Tulajdonképpen tudod kit keresünk?
- Igen..azt hiszem.
- De jó.- forgattam meg a szemeimet.
- Szállj ki.
Az út többi részét gyalog tettük meg.
- Ansel!- ordítja el magát Shawn, mikor egy lakatlan épületbe léptünk.
- Mi a franc van? Oh, Mendes.- sétált felénk egy kb. 190 centis srác. - Mi járatban?
- Segítség kellene.
- Miről van szó?
- Bieber itt van LA-ben. Ahogy Lautner is.
- Értem.
- Emberek kellenek.- mondom.
- Te vagy Macfox. Igaz?
- Igen.
- Örvendek. Ansel Elgort.-nyújtja a kezét- San Diego maffiájának a vezetője. Tudok segíteni.
- Remek.- biccent Shawn.
- Mennyi ember kell?
- Minél több.
- Beszélek a Phoenix-iekkel. Most.- mondja Ansel, majd elvonul telefonálni. Én és Shawn addig csendben vártunk. Elég kínos volt.
- Beszerveztem őket is.
- Köszönjük.- mondom halkan.
- Lautner nem maradhat itt Los Angelesben. Azt senki nem bírná. Egyik maffia sem. Főleg mostanában. 30 emberemet elvitték.
- Tőlünk is vittek el pár embert.- mondja Shawn.
- De ti Lautnerhez tartoztatok ,nem?
- De. Csak Grier idő előtt kiszállt. Okos srác. Addig ő figyelt a rendre míg én tudjuk hol voltam.
- Mennünk kellene. Talán holnap összedobhatunk egy találkát. Justin biztosan beszélni akar mindenkivel.-mondom.
- Jó ötlet.-bólogat Ansel.- Akkor holnap.
Visszasétálunk majd beülünk a kocsiba. Mikor visszaértünk a házba Justin érdeklődve nézett felénk.
- San Diego és Phoenix bent van.- mondja Shawn.
- Még is meg lesz.-suttogja Justin.
- Mind tudtuk.-mondom. Elmosolyodik.
- Holnapra hívtuk őket.-mondja Shawn.
- Oké.-biccent Justin. Shawn el megy én pedig kihívom Justint az utcára.
- Hogy van Robin?-kérdezem.
- Jól, de miért érdekel mindenki más rajtunk kívül?
- Csak megkérdeztem.
- Nem, figyelj. Rég óta érdekel a dolog. Mindig fontosabb számodra mindenki, mint saját magad. Nem lehetne, hogy egy napra csak magaddal foglalkozz és senkivel ne törődj?
- Nincs rá szükségem.
- Rám se?-néz mélyen a szemembe.
- Ezt sosem mondtam. Rád mindig szükségem van. Te vagy az egyetlen stabil dolog az életemben.-ölelem meg.
- Szeretlek.- hajol közel hozzám, majd megcsókol.

Reggel zörgésre keltem. Kimásztam az ágyból,majd lementem az étkezőbe ahol egy papírfecni volt. 
" Parks már nem tartozik közétek. Parks már nem Verrecasé. :Lautner."
- Srácok!-kiáltom el magam. Fél percen belül az egész ház engem néz az étkezőben. Robinak adom a fecnit. 
- Meg fogom ölni!- indult meg az ajtó felé, de elé állok.
- Direkt ezt akarja! Hogy mi kezdjünk. Várjunk jövő hétig.
- Nem fogom kibírni egy hétig.- huppan le Robin a kanapéra
- Muszáj lesz.-mondja Drake.
Aztán hangos dudálásra lettünk figyelmesek. Kinéztem az ablakon.
- Emberek! Megjöttek.-mondom, mire mindenki az ablakhoz siet.
- Sokan vannak.- mondja mosolyogva Shawn.
- Menjünk ki.- vetem fel az ötletet.
Ansel száll ki az egyik furgonból.
- Ennyi elég lesz Mendes?-kérdezi.
- Meglátjuk.- kiáltja Shawn.
- Jó reggelt mindenkinek. Remélem nem vagyunk koraiak.- lép Ansel mellé egy kb. 30 éves srác.
- Sosincs túl korán.-mondom.
- Ez igaz.
- Azért mondhattátok volna, hogy ilyen utunk lesz!- tipegett felénk magassarkúban egy velem egyidős lány.
- Nyugodj már meg Stacy! Rosszabb is lehetett volna.-mondja Ansel.
- Hát persze! Te könnyen mondod! Na nem érdekes, majd inkább beszélek Jennával.
- Egy lány biztos jobban megért.-mondom halkan.
- Mondtál valamit?- fordul felém.
- Nem, nem érdekes.-motyogom.
- Ne húzd ki a gyufát, oké?
- Nekem te nem parancsolsz.-rázom meg a vállam.
- Valakinek igen nagy a szája.
- Inkább tipegj el. Könyörgöm.
- Ne hidd magad a főnöknek.-szegez rám egy fegyvert. Felteszem mind a két kezem.
- Hó, nyugi van.- szól bele Justin is.
- Elintézem.- mondom neki. Egy hirtelen mozdulattal én is fegyvert rántok elő.
- Hogy is hívnak?- jön közelebb a lány.
- Avalanna Macfox.- mondom magabiztosan.
- Hm. Sosem hallottam rólad.
- Én sem rólad.
- Ez meglepő.
- Azért szerintem annyira nem.-mondom egy apró mosollyal a szám szélén.
- Macfox. Ne csináld a balhét.- kiabálja Robin.
- Maradj el Verrecas!
Stacy ebben a pillanatban a lábam mellett elsüt egy lövést.
- Normális vagy?- kiáltok fel, majd én is meghúzom a ravaszt.
A furgonokból kiszállingóztak az emberek és pillanatok alatt egy tömegbunyó alakult ki.
Pedig igazából együtt kellene működnünk. Érdekelni fog sikerül-e. Szerintem nem..

2014. december 25., csütörtök

3.Évad 5.Epizód : "Hijacked."

Sziasztok! Meghoztam azt a részt amit az előző bejegyzésben említettem. Valószínűleg ez az év utolsó része. Remélem tetszeni fog mindenkinek. Nem lett Karácsonyi, mert mint mondtam ezt még korábban írtam. Nem is akarok többet hozzátenni. De, köszönöm szépen a majdnem 30ezer megtekintést! Fantasztikusak vagytok! Mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet!
I LOVE HOMERS! <3


Ülök a kanapén és gondolkozom . Nem hiszem , hogy elfelejtettem . Nem hittem Taylornak . Kellett volna . Anya nagyon okos nő volt . Tudta , hogyan bizonyíthat majd Taylor és Lautner is tudta , hogy nem fogok neki hinni . Kiismerhető vagyok . Ez az én bajom . Lehetnék titokzatos vagy bármi , de én csak létezek .
Létezek ebben a hatalmas világban . A Föld nevű bolygón. Amin nekem sajnos kisebb szerep jutott mint egy hangyának . Honvágyam az egekbe szökött és kezd rajtam eluralkodni . Ideges és mérges vagyok . Magamra amiért eljöttem otthonról , magamra amiért elfeledkeztem a húgomról aki árvaházba került , magamra amiért a világra jöttem és magamra amiért egyedül hagytam Justint . Már fel le járkálok az üres házban . Jc fogalmam sincs hol lehet , Taylorról meg még úgy sincs . Pánik tör ki rajtam , mi van ha leléptek ? Ha itt hagytak egyedül egy olyan mondatta „ oldd meg magad a gondjaidat „ ? Nem tehették meg ! Kizárt ! Ismét egy kicsit lenyugodok . Leülök , próbálok lazítani . Kattog az agyam , pörögnek a gondolatok . Nem hagyhatom itt a húgomat . Cserben hagynám ha mégis rosszul cselekednék . Ki kell találnom valamit . Izzad a tenyerem . Az egész délutánt egyedül töltöm . Én és a gondolataim . Csakis én . Meg a gondolataim . Este kaptam egy sms-t Draketől .
„ Minden oké ? „
„ Persze .. minden oké „ – írtam neki vissza .
„ Nem hiszem el . Felhívlak . „
„ Ne , könyörgöm ne hívj fel ! „
„ Akkor úgy érzem valami mégsem okés . „ Fején találta a szöget . Semmi sem okés . Erre még egy pohárral rátett Beyoncé - Best Thing I Never Had című száma is ami aztán végleg kiverte a biztosítékot . Justin már közel egy éve megkérte a kezemet és még mindig nem csináltunk a dologgal semmit . Igaz is . Nem tudtunk . Két helyről biztosan nem . Drake neve villogott a telefonom kijelzőjén. Minden erőmmel azon voltam , hogy figyelmen kívül hagyni a hívást ,de muszáj volt felvennem így törekedtem arra , hogy ne bőgjem el magam. Kihangosítottam a telefont és leültem .
-  Szia . – szóltam bele nehézkesen .
- Azonnal mondd el mi a bajod . – mondta semmi bevezető nélkül .
-  Drake tényleg semmi komoly bajom ni..
-   Lana figyelj látom vagyis hallom a hangodon .
-  Drake . Ha lenne valami elmondanám .
-  És most jön az , hogy de mivel nincs nem tartozol nekem magyarázattal . Pasiból vagyok van érzékem az ilyen dolgokhoz. Ráérzek . Szóval érted .
-   Én értem, de ..
- Nem érted ! Pont ez az , hogy nem érted ! Nem kérsz senkitől segítséget egy makacs ember vagy ! Nem vagy képes egy kicsit sem másokra támaszkodni ! Azt hiszed mindent meg tudsz egyedül oldani ? Hát képzeld el kell mondanom nem.
- Drake ..
Sajnálom . Muszáj volt .
- Nem baj . Végül is igazat mondasz vélhetőleg .
-   Tudom , hogy megbántottalak . De ha senki nem mondja el neked , akkor soha sem fogsz kijönni ebből a depressziós helyzetből .
- Na ilyent sem hallottam egy magadfajta ember szájából , hogy depressziós .
- Egyedül vagy ?
- Igen . Miért ?
- Nem jössz át ?
- Öhm …
Nemár . Gyere .
- Oké . – rántottam vállat , ezután leraktam . Összepakoltam pár cuccot , majd ismét fogtam egy taxit ( nem kivételesen nem Cameron volt a sofőr ) , mikor odaértem csengettem és Jack nyitott ajtót .
- Hali ! – intett.
- Szia . Drake ?
- Bent van . – mondta és beljebb tessékelt .Aztán utána ismét nyithatta ki az ajtót ugyanis megérkezett Jake és Carter . 
- Hát te ? - álltak meg előttem . 
- Bébiszitterkedni jöttem . mondtam , majd megforgattam a szemeimet .
- Nézzenek oda de jól jártunk . - lökte meg Carter Jake-et . 
- Csak viccelt . - mondta Jack komor arccal . 
- Nem baj . - szólalt meg Jake is . 
 - Hát persze , hogy nem baj. - rázta meg a fejét szegény Jack.
- Macfox . - jött ki a szobájából Drake .
- Grier . - nevettem fel , majd Drake közelebb jött és megölelt .
- Hé hé hé ! - szólalt meg a három körülöttünk lévő fiú. 
- Mi van ? Nincs dolgotok ? - nézett Grier kérdőn rájuk . - Ha nincs majd én adok .
- Én léptem . - csapta be Jack maga mögött a szoba ajtót.  Majd kinyitotta és kidugta a fejét . - Grier azért tartsd magad féken , tudd , hogy hol a határ . Nem vagyunk a kutyáid. Ha pedig imponálni akarsz szólj előre , mert akkor nem veszem komolyan. - mondta és visszacsukta az ajtót.
Jake és Carter is elmentek mi pedig bementünk Drake szobájába .
- Jobban vagy ? - ült le Drake az ágya szélére .
- Mondhatjuk . - ráztam meg a vállam . - Van esetleg még egy szobád vagy aludjak a földön?
- Figyelj , elmondok neked valamit . - rántott le maga mellé az ágyra . - Nem akarok tőled semmit . - elmosolyodtam . - Csak szimplán kedves vagyok. - itt viszont már röhögtem .
- Hát jó , oké .
- Komolyan mondtam .
- Elhiszem . Szóval te alszol a földön? - kérdeztem . Mind a kettőnkből kitört a röhögés .
- Ha ennyire akarod . Én megalszok bárhol.
- Én is.
- Nem fogom azt mondani , hogy aludj a földön .
- Ideje lenne eldönteni , mert hulla fáradt vagyok .
- Aludj . - mondta egyszerűen. 
- Fürdő ?
- Reynolds szobája mellett .
- Köszi .
Lefürödtem , majd visszamentem a szobába . Talán egy félórát tévézhettünk amikor bealudtam , de hajnali 3 körül felkeltem , mert a telefonom kétszer is rezgett még korábban , de nem akartam eddig megnézni .
Az egyik egy számomra ismeretlen szám volt , a másuk pedig June . Az ismeretlen számról egy érdekes üzenet jött .
" Macfox. Tudom hol vagy . Tudom , hogy megtaláltad a húgod . Mindent tudok rólad . Vigyázz magadra ! - R.L." A szívem egy pillanatra rakoncátlanul ugrálni kezdett a mellkasomban , nem kaptam levegőt . Fogalmam sincs mi történt .
A másik Sms így hangzott :
" Lana ! LA-ben vagy ? Összevesztem Robinnal hamarosan indul a gépem LA-be. Majd felhívlak , ha megérkeztem . "
 Ez egy-két órája érkezett üzenet . Oké , akkor majd hív .
Próbáltam elaludni , de nem ment . Drake is valószínűleg észrevette , hogy nem sikerül visszaaludnom ugyanis folyton forgolódtam és ennek az lett az eredménye , hogy felkeltettem .
- Mennyi az idő ? - ült fel .
- 4 körül lehet . - mondtam halkan .
- Remek .
- Bocs .
- Nem érdekes . Úgyis el kell mennem egy helyre .
- Szóval hív a wc.
- Ahogy mondod . - csettintett .
Ennek a vége az lett , hogy egyikünk sem aludt vissza inkább beszélgettünk . Így történt az  hogy reggel kilenckor mikor June-t vártam a reptéren hulla fáradt voltam . 
- Lanaaaaaa ! - kiáltott rám egy ismerős hang .
- Hello . - mosolyogtam June-ra.
- Annyi mesélni valóm van . Apropó ezt Justin küldi . - adott oda egy levelet .
- Köszi . Na mesélj . - mondtam mikor beültünk a taxiba .
- Macfox . Már megint te ? - kérdezte Cameron a volán mögül .
- Jajj , Cameron , hogy én mindig ráhibázok .
- Ki ez a gyerek ? - ráncolta össze a szemöldökét June .
- Cameron  Dallas . - intett hátra Cam . June lesütötte a szemét , majd rám nézett .
- Robin és én ... szóval ... szakítottunk , de ő nem tudja , hogy ... öhm ...
- Nyögd már ki . - sürgettem .
- Lana , terhes vagyok . 
- Hogy micsoda ? Te jó ég ! Mégis hogy ?
- Hát én nem vagyok rá kíváncsi . - szólalt meg Cameron .
- Fogd be a füled . -mondtam.
June elmesélt mindent. Sajnáltam, de tudtam milyen Robin. Ragaszkodik az igazához. Mikor hazaértünk elolvastam Justin levelét.
Drága Macfox.Az én Macfoxom.
 Lana. El sem tudod képzelni mennyire hiányzol. Hamarosan itt a Karácsony, persze, hogy June-nak és Robinnak most kellett összeveszni. Verrecas senkivel nem áll szóba, lehet, hogy beszélned kellene vele. Nagyon hiányzol és elég nehéz összeszednem a gondolataimat, hogy rendesen és értelmesen le tudjam írni mit érzek. Bár ez lehetetlen. Az űr ami a szívemben van a hiányod miatt betömhetetlen. Akármennyire is tudom, hogy hazajössz valamikor, mégis nyugtalan vagyok. Aggódok miattad. Nem akarom, hogy bajod essen. A legnagyobb ajándék amit kaphatnék az lenne, hogy itt vagy mellettem. Fiút nem sokat lehet sírva látni, főleg egy magamfajta hülye barmot, de ahogyan az előbb Robin is mondta nekem "Macfox előbb vagy utóbb mindenkit megrikkat. Macfox az az ember aki mindenkinek hiányzik." . És ez igaz is.Te vagy az egyetlen akit mindenki szeret. Nem is értem miért hagytál itt minket. Miért hagytál itt engem? Igen, tudom hülye vagyok volt amikor nem is foglalkoztam veled sőt még az esküvővel sem, de megváltozok! Bármit megteszek érted! Bármit megteszek azért, hogy újra láthassalak. Lehet, hogy azt hiszed én egy érzéketlen dög vagyok, bár néha úgy viselkedem , de csak a bizonyítási vágy teszi ezt. A legjobb akarok lenni hozzád. Veled akarom leélni az életemet. Felnőttem. Ez alatt a pár nap/hét alatt megtanultam mit jelent valakinek a hiányával élni. Tudom, hogy te is ezt érezted mikor börtönben voltam. Sajnálom , hogy nem mondtam el neked semmit. Nem akartalak vele terhelni. Te vagy nekem a legfontosabb. Olyan vagy nekem mint másoknak az oxigén. A lételemem vagy. A szerelmem vagy. És ez egy olyan szerelem ami sosem múlik el. Ebben biztos vagyok. A családom teljesen ki van akadva amiért még nem mutattalak be nekik. Jelenleg is itt ülök náluk és itt írom ezt neked. Nem akartam egy sima SMS-sel letudni. Többet érdemelsz. Mindenki engem bámul és valószínűleg azt gondolják, hogy ez a vadbarom meg miért bőg. Miattad. A hiányod miatt. Hiányzik minden porcikád. Hiányzol. Szükségem van rád.                                                                              
 Justin

Sírva rogytam le a földre. Ott akarok lenni mellette. Drake tört be a szobába. Gyorsan levágódott mellém a földre és letérdelt.
- Mi a baj? - fogta meg a kezemet.
- Semmi , Drake.
- Nyugodj meg, oké?- húzott közelebb magához.
- Add ide a telefonomat.
- Oké. Hol van ?
- A táskámban. - mutattam oda. Drake ideadta a telefonomat és elhagyta a szobát.
Justin két csengésre felvette.
- Hajnali két óra van.
- Tudom. - sóhajtottam.
- Szerencséd van, hogy nem tudok aludni.
- Justin.. megkaptam a leveledet. - nagyot sóhajtott.
- Meglepődnél, ha tudnád mennyit szenvedtem vele, hogy olvasható legyen.
- Téma sikeresen elhárítva.- valaki becsapja a bejárati ajtót.
- Mi volt ez ? - kérdezi Justin.
- Az ajtó.
- Macfox!- kiabálta egy ismerős hang.
- Mennem kell.
- Lana! -kiabálta valaki. Letettem a telefont. 
- Oh, szia June!
- Lenne hozzád pár kérdésem. - mondta és nekitolt a falnak. 
- Neked meg mi bajod van? 
- Hallgass! Most én kérdezek. - nyomta a két kezét a nyakamra. Próbáltam higgadt maradni. Próbáltam mély levegőt venni. - Elmondtad Robinnak, hogy terhes vagyok?
- Nem! Dehogy! Miért mondtam volna el?
- Mások nem ezt csiripelték. - rázta meg a fejét.
- Komolyan miért mondtam volna el?
- Nem tudom. Miért is mondtál el volna holmi sarkon állónak? Azt sem tudja senki. De meg tetted. Ezt is. Azt is. Előbb vagy utóbb mindenkiből előjön az igazi rossz olykor kegyetlen énje. - megszorítja a nyakamat. Egy pillanatra bennem szorul a levegő.
- Nem kapok levegőt.
- Rohadtul nem érdekel!
- Valaki segítsen már! - kiáltom el magam. Dübörgést hallani. Valaki becsapja az ajtót. June elenged én leesek a földre ő pedig eltűnik. Elment.
Valószínűleg elájultam.
 Justin és én az ágyon heverünk. Rám mosolyog. Én is rá. Furcsa érzés mellette lenni. Megint. Újra. De megnyugtat. Anya lép be a szobába. A kezében egy kislánnyal. Justin feláll és kiveszi a kezéből a gyereket. Visszaül az ágyra és játszani kezd a kislánnyal. Én pedig csak mosolygok. Aztán valaki betör a szobába. Mindenkit lelő. Csak engem nem.
Egy kórházi ágyon kelek. A nővér éppen engem bámul.
- Hát felkeltél. - mosolyog rám. Én is mosolygok. Persze nem akarok. Annyit akarok, hogy menjen ki innen.
- Mi történt? - fogom meg a fejem. Nagyon fáj.
- Tegnap este hozták be önt. Két fiú.
- Még itt vannak?
- Persze.
- Küldje be őket.
- De még nem kellene...
- Az isten szerelméért küldje be őket! - a nővért pillanatokon belül Drake és Jack váltják a kórteremben.
- Emlékszel bármire is? - ül le Drake.
- Persze, hogy emlékszem. De nem akarom bemocskolni az illetőt.
- De még mennyire, hogy akarod! Majdnem megfojtott ! - állt fel dühösen. - Jake és Carter tegnap eltűntek.
- Van valami ötleted, hogy megtaláld őket?
- Nincs. - röhög fel kínosan. - De neki van. - veregeti hátba Jack-et.
- Mondjad. Ne kímélj.
- Szóval , a terv a következő. - dörzsöli össze a két kezét Jack. - Miután téged kiengednek innen, el kell intézned , hogy megint rád támadjanak. Persze mi ott leszünk, nem lesz problem.
- Nem fogom hagyni , hogy agyonverjenek! - mondom.
- Nem fognak. Azért leszünk mi is ott. Valószínűleg aki megtámadott tegnap este, vele mentek el Dallasék.
Na most. Mendes kijöhet a börtönből. Pár év neki kimarat így semmiről nem tud. Ő lesz aki leadja nekünk az infókat.
- Hóhóhó ! Ki az a Mendes?
- Majd meglátod. - kacsint.
- Jajj ennek nem lesz jó vége Jack.
- Ki akarod deríteni, hogy mi volt ez az egész vagy sem?
- Igen. Persze.
- Akkor figyelj.

Pár nappal később már ki is engedtek a kórházból. Ennyi idő alatt sem tudtam rájönni June miért cselekedett így. Justin hív telefonon.
- Szia. - veszem fel.
- Szia. Mondanom kell valamit.
- Mondd.
- June Lautnerrel van. Caylen mondta. Ő figyeli már egy ideje Taylort. Valamit tervez. Nem tudjuk pontosan, hogy mit. De vigyázz magadra. Veszélyes dolgok vannak készülőben......